KREATÍV WORKSHOP – BUDAPEST
Workshopot tartottunk Budapesten, Fábián Éva sminkiskolájának égisze alatt.
Éva és Jakab Nóri voltak az előadótársak és körülbelül 15 lelkes növendék emelte az esemény hangulatát és színvonalát.
A workshop óriási élmény volt számomra, annál is inkább, mivel első ízben vettem részt hasonló rendezvényen előadóként, oktatóként. Jakab Nóri kezdte a délelőtti előadás sorozatot, őt Fábián Évi követte, a tint smink rejtélyeibe avatta be az érdeklődőket. Ezután következtem én, kedvenc baba témámat dolgoztam át, kicsit glamourba, kicsit gatsby-be hajlón. Rengeteg kiegészítővel érkeztem, a lehető legtöbb segítséget szerettem volna nyújtani a tanulóknak, hogy kibontakoztathassák a kreativitásukat.
Utolsóként kerültem sorra, így mozgatni kezdtem a nézőket, engedtem, hogy felálljanak a helyükről és körém gyülve követhessék a sminkelés, az alkotás mozzanatait. Egy jellegzetes fashion sminkre éptettem kreatív módon kiegészítőket, gyöngyöket, köveket, virágokat ragasztottam az arcra, hogy több lépést, elemet is megmutathassak. Ajakhangsúlyos volt a smink, a kövek szépen emelték a modell szép ívű szájának vonalát. Végezetül tüll is került az arc elé, jellegzetes festéssel, egy második arcot, „ál-arcot” imitálva, ez a mozzanat nagy sikert aratott.
A bemutatót és egy kellemes ebédet követően a gyakorlat következett.
Tanulóink eleinte bátortalanul álltak a kreatív smink elkészítéséhez, úgy láttam a hagyományos make-up megszokott mozdulatai biztonságot nyújtanak számukra, nehezen mozdultak, a temérdek kincs ellenére, amit köréjük csempésztem. Egy, vagy két lányzó bátorkodott fashion- illetve kreatív irányba indulni, ők viszont egyre magabiztosabban építették, amit látni szerettem volna 😉
Aztán az egyik leányzó felbátorodott és a segítségemet kérte, elkezdtük megbolondítani az általa készített sminket és ezzel magunkra vontuk a többiek figyelmét is. Nemsokára mindenhonnan lelkes kérések és kérdések záporoztak, én pedig futkostam az ötletekkel, kiegészítőkkel, igyekeztem a legjobb tudásom szerint támogatni őket az úton, ami annak idején engem is hasonló lépések mentén ragadott magával.
A fotózáshoz értünk, melyet Fábián Éva biztosított számunkra, hiszen mostanra fotósként is remekül megállja a helyét a világunkban.
A lányok egymásnak adták a szebbnél szebb virágokat, kelméket, ékszereket, én pedig segítettem nekik az általuk képviselt stílusnak megfelelően a modell arca és alakja köré rendezni mindent. Nagyon igyekeztek és szép eredményeket értek el, büszke voltam a bátorságukra, a kitartásukra, bízom benne, hogy ők is hasonlóképpen éreztek.
Igényes, szép munkák kerültek ki a tanulósereg kezei alól, némely smink a várakozásaimat is felülmúlta, a kreatív szelek, amiket útjukra bocsátottam a kurzus elején, tették a dolgukat és szárnyakat bontottak egy-két sminkes növendék esetében.
Ezúton is gratulálok a lányoknak és az alkotótársaknak, remélem mihamarabb találkozunk ismét, hogy egy újabb lépést tegyünk együtt a kreativitás kibontakoztatásának véget nem érő útján.