Nem minden nap adatik meg egy magyar sminkes számára, hogy meghívják Afrikába, menyasszonyi sminket készíteni.
Engem egy álomszép modell, Irisa Jacobs invitált e célból az esküvőjére, Namibiába. Igent mondtam természetesen. Irisa a modellem volt a Dél-Afrikában rendezett Bokeh Divatfilm Fesztivál kreatív sminkbajnokságán. A versenyt megnyertük akkor és ez a győzelem több ajándékot tartogatott számomra, mint gondoltam volna. Nem telt el fél év és a fiatal lány, ki az emlékeimben gót dámaként élt, kitűzte az esküvője napját, majd felkért, hogy készítsem el a menyasszonyi sminkjét. Imádok sminkelni, imádok utazni, így ez a felkérés felülmúlta minden reményem és álmom. Kaland és munka egyazon csomagban, el tud képzelni bárki ennél vonzóbb lehetőséget, vagy kihívást?
Boldogan csomagoltam és keltem útra a nálunk még épp hogy ébredező tavaszból a forró afrikai tájak felé.
Az izgatott pár a fővárosban Windhoek-ban várt rám, itt készültek a próbasminkek is. A szertartás Mariental mellett, az ország szívében egy szafari park közepén volt. Vadregényes komplexum várt ránk, az elegáns központi épületeket apró házikószerű építmények vették körül, ezek voltak a szobáink. Orrszarvúk és antilopok társaságában vacsoráztunk, az élmény semmihez sem fogható, a természet egészen közel merészkedik az emberhez ezen a vidéken.
Varázslatos napok voltak, szebb, felemelőbb és izgalmasabb helyszínt elképzelni sem tudok egy esküvői szertartásra.
De térjünk is vissza a jövetelem céljához. Namibiai menyasszonyom visszafogott sminket kért tőlem, a swarovski kristály számított csupán feltűnő elemnek a kompozícióban. Ezekből illesztettem párat a dekoltázsba is, lágyan csillogtak a fényben, egyéb ékszert nemigen bírt el a gazdagon díszített menyasszonyi ruha.
A sminkben a halvány rózsaszín árnyalatok domináltak, a szemén és a száján is visszaköszönt a nőiség ezen árnyalata, melyet a mályván keresztül satíroztam sötétebb tónusokba. A smink harmónikus volt, fénnyel és csillámmal dekoráltam és tettem ünnepivé a szem és az ajkak motívumait is. Az ajkak ombre jellege nagy sikert aratott a násznép körében egyébként.
Irisa, a menyasszony, a természet gyermekének vallja magát, egy farmon nőtt fel Afrika szívében. A haja kibontva, lágy hullámokban hullott a vállára, élő virág, valami rezgő fajta díszítette csupán, a földig érő lehellet finom fátyol fölé illesztve. Az álomszép csipke ruhaköltemény, mely egy Dél-Afrikai tervező, Stephen Van Eeden nevét dícséri, kiemelte törékeny alakját. Az ara légies volt hát, álomszerű tünemény, hercegnő és tündér egyszerre. Meghatottan néztem, ahogy az oltárhoz vonult. Rózsaszirmokon lépdelt, egy baldachin alatt mondta ki a boldogító igent, majd virágesőben távozott, immár újdonsült férjével. Szebbet kívánni sem lehet. A fotókat a kiváló divatfotós, Garreth Barclay készítette. Egy igazi profi lelkesedésével és szakértelmével rendezte az ifjú pár, főként a menyasszony köré a helyszínt. Dél-Afrikából érkezett egyébként ő is.
Álomesküvő volt. Élveztem minden pillanatát és életreszóló élményekkel tértem haza végül. De beszéljenek helyettem a képek!